Szeretünk utazni. Afrikába is el szerettünk volna jutni valamikor. És valljuk be, az túl snassz lett volna, ha fogjuk magunkat és felülünk egy repülőgépre, ami kiköp minket Afrikában, megszállunk valami csilli-villi hotelben és eltöltünk egy all-inclusive nyaralást. Ezt ugyanis bárki megteheti, akinek van pénze vagy rendelkezik legalább 1 gazdag amerikai nagybácsival/nagynénivel. Szerencsére mi nem ilyenek vagyunk. :-)

2010 januárjában addig nyaggattam Andrást, hogy az igen csípős hideg ellenére kimentünk a Budapest-Bamako 2010-es rajtjára.
//Ott ittam életem legpocsékabb teáját, bár erről nem a rali szervezői tehetnek. Ezt azért fontos megjegyeznem, hogy akik esetleg miattunk ráveszik magukat, hogy 2011 január 15-én kijöjjenek a rajthoz, hozzanak saját teát! Nem fogják megbánni. :-) //

No, de ne szaladjunk ennyire előre! Tehát a jégpályán rámtört a "nekem ebben részt kell vennem" érzés, ami egyre erősebb lett, minél többször megnéztem az alábbi kisfilmet: 

"Budapest-Bamako isn't just a sport or fun. It's also a unique experiment in direct community to community charitable giving, with many teams doubling as aid convoys to some of Africa's most underdeveloped regions."

A Budapest-Bamako rali nem csak sport vagy móka (és kacagás). Hanem egy egyedülálló karitatív konvoj Afrika legfejletlenebb részeire, a világ ötödik és hatodik legszegényebb országaiba, Maliba és Mauritániába.

Már csak a többieket kellett meggyőzni arról, hogy ők is szeretnének jönni :-)) 

Elárulom, hogy nem kellett nagyon rábeszélni őket, mert kb. annyira pihentek, mint én. :-)